Döbbentem meredtem a térképre, jobban mondva az ide-oda ugráló pöttyökre. Nagyon úgy tűnt, hogy párbajoznak. De miért párbajozna Scorpius és Michael? Na jó, mardekáros és griffendéles, de ez még nem ad rá okot, hogy sötétedés után a parkban öljék egymást... James még mindig ott olt, és most kíváncsian belekukkantott a térképbe a vállam felett.
- Mit nézel? Nem szép dolog kémkedni mások után – bagoly mondja verébnek... – Hé, mi folyik a parkban?
- Én is azt nézem – mondtam. Nem állt szándékomban Jamesszel megvitatni ezt a témát, de jobb híján vele is meg kellett elégednem.
- Szerintem párbajoznak. Lemegyek. – Hát igen, Jamesben erősen kiütközik a Potter vér....
- Én megyek – egy kicsit bennem is, azt meg kell hagyni. Én vettem észre, jogom van megtudni, mi a vita tárgya.
- Nem mész... –kezdte, aztán elhallgatott – Rose is lent van. – Ránéztem a térképre, és tényleg, egy Rose Weasley feliratú pötty is bejött a képbe. Azt szűrtem le, hogy a két fiú közé állt, hogy megakadályozza őket.
- Gyerünk – mondta James, gondolom rájött, hogy már nincs idő veszekedni, ki menjen, és ki ne. Lerohantunk a parkba. Ahogy kiléptünk a tölgyfaajtón, a következő látvány tárult a szemünk elé: Scorpius és Michael között Rose állt, Scorpius leengedte a pálcáját, Michael viszont nem. Valamilyen átkot mondott, és Rose összeesett. Scorpius behajított valamit a tóba, aztán Rose-hoz rohant. Michael pedig a tóhoz. Lerúgta a cipőjét, és fejest ugrott a habokba. Jamesszel rohantunk megnézni Rose-t. Nem ájult el, csak feküdt, és egy nagy vágás éktelenkedett a mellkasán.
- - Vigyétek a gyengélkedőre – utasított James. Már nyitottam a számat, hogy maradok, és összetöröm Logan orrát, de aztán rájöttem, hogy Jamesnek nagyobb esélye van erre. Scorpiusszal nagy nehezen felvittük a gyengélkedőre. Mielőtt beléptünk a tölgyfaajtón, már csak azt láttam, hogy James is elmerül a tóban.
Madam Pomfrey utasítására az ágyra fektettük Rose-t. A Madam pálcáját többször is végighúzta a seb fölött, közben varázsszavakat mormolt. Scorpiusszal dermedten néztük. A seb lassan összeforrt, és Rose is könnyebben vette a levegőt. Egyszerre sóhajtottunk fel.
- Mi történt? – kérdezte  Madam  Pomfrey a tárgyra térve. Scorpipus elmondta, hogy párbajoztak, és hogy Rose közéjük állt, mire Michael megátkozta. Én tudtam, milyen átok volt: Sectumsempra. Fogalmam sincs, Logan honnan ismerte, de azt tudom, hogy nagyon meg fogja bánni.
- Erről szólok a házvezető tanáraiknak – mondtam a Madam, de minket ez érdekelt a legkevésbé. – Miss Weasleynek még pihennie kell, menjenek a hálókörletükbe! – Scorpiusszal kiléptünk az ajtón, de egyáltalán nem a hálókörletünkbe indultunk.
- Most megyek, és belefojtom a vízbe azt a.... – kezdte, de a szavába vágtam.
- De csak miután én betörtem az orrát! – meglepetten nézett rám.
- Ebben megegyezhetünk. – Ha nem lettem volna olyan dühös Loganre, valószínűleg elnevetem magam, de helyette inkább elindultunk, egyenesen a parkba.
James éppen Logannel ordítozott, mind a ketten csurom vizek voltak. Valami olyasmiről, hogy hogy képzeli ezt. Odaértünk.
- Lily, mond meg neki... – fordult felém, de nem volt ideje befejezni, ugyanis ígéretemhez híven behúztam neki egyet. Akkorát, hogy elkezdett vérezni az orra.
- Mégis hogy a francba képzelted ezt? – ordítottam rá, miközben James Scorpiust próbálta megfékezni, több kevesebb sikerrel. Logan egésztestében remegett, gondolom a víztől, ami nem lehetett túl meleg. James már megszárította magát, de így is elég hideg volt, valószínűleg tüdőgyulladást fog kapni... És ekkor kivágódott az ajtó, és a havon megjelent egy megnyúlt árnyék. Aztán az árnyék – ahogy azt az árnyékoknál megszokhattuk – megszólalt. Méghozzá Frics hangján.
- Most elkaptalak! Haszontalan kölykök! Sötétedés után a parkban kószálni, mi? Majd adok én nektek! Ha fellógatnálak, nem lenne kedvetek szabályt szegni! – itt megjelent egy másik, még hosszabb árnyék is.
- Mi ez a lárma? Argus, kérem, felveri az egész kastélyt! – McGalagony kilépett a tölgyfaajtón, és azonnal felmérte a helyzetet.
- Vége a jó világnak! Kellett nektek... –  folytatta drága gondnokunk, de McGalagony a szavába vágott.
- Köszönöm, Argus, menjen vissza a kastélyba, majd én elintézem – mondta. Frics még vágott egy grimaszt a tanárnő háta mögött, aztán felszívódott.
- Mégis mit képzeltek? – tette fel a kézenfekvő kérdést. – És mi történt itt? Logan, megtudhatnám, miért vérzik az orra? Potter, ha megkérhetem, engedje el Mr. Malfoyt, még mielőtt megfolytja. – James tényleg kicsit szorosan fogta Scorpiust.
- Tanárnő, elmondom... – lihegte Scorpius – Én, a tó mellett vártam... – egy kicsit tétovázott.
- Mit várt?
- Hát... Rose Weasleyt. Szóval, megláttam, hogy Logan bemegy az erdőbe, valamit keresett. Utána mentem, mert látszott, hogy rosszban sántikál. Csak azt hallottam, hogy begyűjtő-bűbájjal magához hívja. Hallottam, de nem akartam elhinni. Azt mondta... invito Feltámadás Köve. Aztán mikor kijött, volt valami a kezében. De aztán találkozott Lilyvel, és gyorsan eltette, azt mondta, a thesztrálokat nézte meg, pedig azok arrébb szoktak vadászni. – Mentségemre szóljon, hogy én nem látom őket, nem tudhattam! – Aztán Lily bement, és Logan elindult a kastély felé. Megkérdeztem, mit csinált az erdőben, de ő megint azt hazudta, hogy a thesztrálokat nézte meg. Mondtam neki, hogy semmi értelme hazudnia, és hogy a kővel nem megy semmire. Én rengeteget olvastam az ereklyékről, tudom. – Azt hiszem, teljesen félreismertem... – Azt mondta, nem állíthatom meg, és semmi közöm hozzá, álljak félre. De én nem álltam félre. Párbajozni kezdtünk, aztán jött Rose. Közénk állt, és azt mondta, azonnal fejezzük be. Én leeresztettem a pálcám, de ez... ez a... – Inkább lenyelte amit mondani akart. – Átkot küldött rá.
- Akkor jöttünk be mi a képbe – vette át a szót James – Lilyvel észrevettük, hogy valami történek a parkban, és lejöttünk, pont akkor értünk le, amikor Rose összeesett. Malfoy belehajított valamit a tóba... nem tudtuk, mi az, de nem is törődtünk vele. Rose-hoz rohantunk, mind a hárman, mármint Lily, Malfoy, meg én. Logan a beleugrott a tóba. Mondtam Lilynek és Malfoynak, hogy vigyék fel Rose-t a gyengélkedőre. Felvitték, én pedig Logan után mentem. Kihúztam...
- Akkor értünk vissza – folytattam – Logannek még volt képe tőlem kérni segítséget, mert James... hát, megmondta neki a véleményét. Én meg... nagyon mérges voltam... és behúztam neki egyet. Aztán megjelent Frics és...
- Innentől már ismerem a történetet – mondta McGalagony jeges hangon. – Eszükbe sem jutott, hogy értesítsenek egy tanárt?! – végignézett rajtunk, villámló szemekkel. Mindannyian a havat kezdtük tanulmányozni. – Van fogalmuk róla, hogy ennek milyen következményei lehetnek?! A hálókörleteikbe! Mr. Logan, magával még beszédem van – drága házvezető tanárunk villámló szemekkel az ajtóra mutatott, mi meg örültünk, hogy ennyivel megúsztuk. Szótlanul mentünk a folyosón. Amikor ahhoz a szakaszhoz értünk, ahol külön kellett volna válnunk – lásd: Sorpius jobbra, mi pedig balra mentünk volna – James megtorpant.
- Mi van? – kérdeztem rendkívül kultúráltan, de James Scorpius felé fordult.
- Jártok Rose-zal, igaz? – kérdezte komolyan.
- Igen – mondta Scorpius, és állta James tekintetét. Arra számított – ahogy én is -, hogy James leordítja az ő fejét is, de cseppet sem látszott ijedtnek.
- Bocs, félreismertelek – nyújtotta a kezét mardekáros barátunknak. Nem tudom, ki lepődött meg jobban, én, Scorpius, vagy az épp arra járó Hóborc. Mindenesetre Scorp kezet rázott Jamesszel, Hóborc pedig dalra fakadt. És akkor elnevettem magam, a fiúk pedig mosolyogtak. Annyira örültem, hogy James nem tartott prédikációt!
- Akkor jó éjt – mondta Scorp, és elsétált.
- Jó éjt – mondtuk Jamesszel egyszerre.
- Te tudtad, mi? – kérdezte.
- Igen.
- És miért nem mondtad?
- Nem értettétek volna meg. Most már úgy is mindenki megtudja. Te is épp úgy reagáltál volna, mint bárki más – tettem hozzá, mert láttam, hogy közbe akar vágni.
- Igazad van... – vallotta be kelletlenül.
- Inkább menj el a gyengélkedőre, biztosan megfáztál. Legalább Rose nem lesz egyedül.
- De...
- Mondom menj – néztem rá McGalagonyt megszégyenítő pillantással.
- Oké – adta fel, és visszafordult.
Egyedül folytattam tovább utamat. Megmondtam a Dámának a jelszót. Amikor beléptem a portréajtón, majdnem összeütköztem valakivel, aki természetesen Wood volt.
- Téged kereslek – mondta kifejezéstelen arccal -, Lumpsluck ezt küldi – nyújtott át egy lila szalaggal áttekert pergamentekercset. Az állt benne, hogy november végén Lumpsluck egy kis összejövetelt tervez pár diáknak. Kellett nekem az ördögöt a falra festeni.
- Kösz – mondtam, és megpróbáltam megfejteni a szeméből, hogy mit gondol, de az arca épp olyan kifürkészhetetlen volt, mint azelőtt.
- Na szia – mondta, és sarkon fordult.
- Wood, vagyis Rob... – megfordult és csodálkozva nézett rám – Haragszol még rám? Nem lehetnénk... barátok? – Én magam sem hittem el, hogy ezt kérdeztem, de Woodnak sem nagyon akaródzott.
- Barátok? – pislogott.
- Hát... csak gondoltam... Tudod, nekem sem jó ez az ellenségeskedés, és...
- A barátom akarsz lenni? – nézett rám őszinte csodálkozással.
- Igen – mondtam, és elnevettem magam, mert kezdett abszurd lenni ez az egész.
- Jó, akkor vedd úgy, hogy barátok vagyunk – mondta ő is nevetve.
- Rendben.
- Egyébként, nem is tudtam, hogy tudod a nevemet – vigyorgott. Utálom ezt a vigyort.
- Jó éjt – mondtam válasz helyett, és mosolyogva felmentem a lányok hálókörletébe.
Ledőltem az ágyamra, és azon gondolkodtam, vajon még most is azt a főnixet látnám-e Edevis tükrében...

Véleményed