Én mondtam, hogy nem tarthatják sokáig titokban, és lám, igazam lett. Rose és Scorpius most már nyilvánosan is együtt vannak. Éljen az ifjú pár! Egész jól fogadták az emberek. Legalábbis a griffendélesek. Hiába, James befolyásos ember (főleg a lányok körében...), az ő véleménye sokat számít. Meg azért itt vagyok én is. Fő a szerénység.

Wooddal, illetve Robbal barátok vagyunk, vagy mi a szösz, ami szintén sokakat meglepett. A „barátságunk” abból áll, hogy nem veszekszünk, és szóba állunk egymással. Ennyi. Persze a drága barátnőim ahányszor meglátják, hogy beszélgetünk, elkezdenek sejtelmesen mosolyogni, és olyankor a vérnyomásom a plafonon van. Miért nem beszélgethetek úgy egy fiúval, hogy senki ne értse félre? Igenis van fiú-lány barátság! Be fogom bizonyítani! Meg is mondom nekik.

Kár volt. Ugye, azt mondtam, hogy bebizonyítom. Erre megkérdezték, mivel. Mondtam, hogy fogalmam sincs, még gondolkodom, és gyanútlanul felmentem a hálóba. Fél óra múlva Lucy bejött, tök komoly képpel, és közölte, hogy van egy ajánlata, amivel bizonyíthatok.

-         Ha azt mondod, hogy van fiú-lány barátság, akkor aludj Robbal egy szobában. – Elkerekedett a szemem – Csak egy este – tette hozzá gyorsan.

-         Te megőrültél. Lázas vagy? – fogtam meg a homlokát.

-         Ha azt állítod, csak a barátod, miért ne aludnál vele egy szobában? Mi is a barátaid vagyunk, és minden nap együtt alszol velünk.

-         De az teljesen más! Ti lányok vagytok!

-         Ezt a logikát... Látod, te is elismered, hogy nem csak a barátod!

-         De igen. Különben is, hol aludnánk?

-         A Szükség Szobájában.

-         A Szükség Szobáját harminc évvel ezelőtt leégették...

-         Igen, mi is ezt hittük, de újraépítették. És működik. Kipróbáltuk.

-         Wood sosem menne bele – kapaszkodtam kétségbeesetten az utolsó használható érvembe.

-         Megkérdeztük. Benne van – vigyorgott rám.

-         Összeesküvés! Mindent előre kiterveltetek!

-         Elfogadod a kihívást? – látszott az arcán a diadal, hogy ő győzött, és akkor felébredt bennem a kisördög.

-         El.

-         Mi? – nézett nagy szemekkel drága barátnőm.

-         Elfogadom.

-         Oké – mondta megszeppenten, és kiment.

Már csak azt nem tudom, hogyan fogok én kimászni ebből.

Hát, nagyon úgy tűnik, hogy sehogy. Épp a Szükség Szobájában ülök, a szoba egyik felén van egy ágy nekem, a szoba másik felében meg neki. Nem úgy néz ki, mint aki nagyon feszült, sőt, szerintem kifejezetten élvezi, hogy bosszanthat. Milyen barát ez, kérem szépen?  Én rajzolgatok, mindenféle hülyeséget. Ami épp eszembe jut. Már éjfél körül jár, és álmos is vagyok, de nem fogok előbb lefeküdni, mint ő. Nem, és kész.

Nem igaz, hogy tudja annyi ideig olvasni azt a könyvet, valami kviddicses. Nem baj, én is előveszem a könyvemet.

-         Kviddics évszázadai? – vigyorog rám.

-         Hé, aki olvas, az figyeljen a betűkre!

-         Jól van na... – és tovább olvas.

Jaj, de unatkozok. Ezt már kívülről tudom. Milyen meleg van itt. Kimegyek.

Hát kijöttem. Lucy és Roxy biztosan rajtam röhögnek, de nem tud érdekelni... Szép kis barátok, mondhatom.

Sétáltam a folyosón, és egyszer csak szembejött velem valaki, aki... Logan volt.

-         Szia Lily – mondta egy kicsit meglepetten.

-         Hagyj békén – mondtam, és sarkon fordultam. Nem gondolta komolyan, hogy ezek után szóba állok vele...

-         Várj, megmagyarázom!

-         Nem vagyok rá kíváncsi. Átok küldtél a barátnőmre, méghozzá egy veszélyes átkot. Hogy volt képed?! – ordítottam a képébe.

-         Nézd, Lily, hazudtam, elismerem, de megvolt rá az okom!

-         Ez igazán enyhítő körülmény!

-         Nem egy mugli balesetet láttam. Láttam meghalni az öcsémet. – Ledöbbentem. Miért nem mondta el? Elmondhatta volna... Igazán.

-         Miért hazudtál? – kérdeztem sokkal halkabban.

-   Nem értetted volna meg. Senki nem érti. Azért kellett a Feltámadás Köve.

- De hát az nem úgy működik. Akit feltámasztasz, az se nem élő, se nem holt. Michael... a halál visszafordíthatatlan. El kell fogadnod.

-         Mindegy. Kicsaptak, holnap elmegyek. Csak azt akartam, hogy tudd az igazságot. Sajnálom.

-         Én is. Ha elmondod...

-         De nem mondtam el. Csak még egy kérdés. Ha ez az egész nem történik... Lett volna esélyem nálad? – egy kicsit megdöbbentem.

-         Lett volna – mondtam, mire lehajolt, és... egy pillanatig azt hittem, meg akar csókolni, de csak megölelt.

-         Akkor szia. Légy jó. És vigyázz magadra.

-         Inkább te vigyázz magadra – mondtam, és ott hagytam.

Befordultam a következő sarkon, ahol Rob várt, mert azt hiszem, rám várt. A falnak támaszkodva, karba tett kézzel, és nagyon bosszúsnak tűnt.

-         Hát te? – kérdeztem meglepetten.

-         Ez meg mi a franc volt? – kérdezte, és tényleg nagyon mérges volt.

-         Mi... mi lett volna?

-         Nem normális, mindenki tudja, és te képes voltál ölelkezni vele, sőt beszélni is, azok után, hogy kis híján megölt egy embert!

-         Te meg hallgatóztál! – kaptam fel én is a vizet.

-         Csak elindultam, hogy megkeresselek, és azt kellett látnom, hogy ölelkezel azzal a...

-         Nem mondj semmit! Meg volt rá az okom!

-         És mégis milyen ok az, amiért valaki szóba áll egy gyilkossal?

-         Semmi közöd hozzá.

-         De igenis van!

-         Féltékeny vagy?! – kérdeztem már kiabálva.

-         Maradj csöndben – mondta hirtelen sokkal halkabban.

-         Mi az hogy... –  kezdtem, de aztán lépteket hallottam, majd egy csontos macska kanyarodott be a sarkon: Mrs. Norris.

-         Futás – mondta, de nem kellett volna, úgy is tudtam, hogy balhé lesz, ha itt elkapnak minket.

Rohantunk egészen a Szükség Szobájáig.

-         Itt nem találhat meg? – kérdeztem.

-         Nem...

Lehuppantam az ágyamra, és tüntetően nem néztem rá. Ő meg csak állt karba tett kézzel, és tűntetően engem nézett.

-         Mi van? – kérdeztem mérgesen.

-         Lily... Ne csináld már.

-         Mit? Nem én kezdtem!

-         De igen, te ölelgetted Logant.

-         És mi közöd hozzá?

-         Barátok vagyunk, nem?

-         Azt ne mond, hogy ez baráti gondoskodásnak szántad – mondtam gúnyosan.

-         Úgysem hinnéd el – morogta, de nem tiltakozott.

-         Akkor mi lenne, ha nem foglalkoznál a magánügyeimmel?

-         Holnap már járni is fogtok, vagy mi lesz?

-         Holnap már nem lesz itt, mert kicsapták.

-         Mi? – ezek szerint csak azt látta, mikor Michael megölelt.

-         Jól hallottad, kicsapták.

-         Szóval búcsúzkodtatok – morogta.

-         Zavar?

-         Ha érdekel, igen, zavar.

-         Persze csak mint barátot, mi? – húztam fel a szemöldököm.

-         Nem, nem úgy, mint barátot, de téged ez úgysem érdekel, nincs igazam? – csattant fel.

Nem szóltam semmit, lefeküdtem, és a fal felé fordultam és a fejemre húztam a takarót, hogy ne is lássam.

-         Ezt megbeszéltük! – mondta, és ő is lefeküdt. Aztán elaludtam.

Másnap reggel hat órakor hangosan betrappoltam a hálótermünkbe, becsaptam az ajtót, és belerúgtam a hozzám legközelebb eső tárgyba, ami Lucy padlón fekvő bájitaltan könyve volt.

-         Mi van? – jött egy hang Roxy ágya felől.

-         Az van, hogy igenis létezik fiú lány barátság, de Wood soha nem lesz a barátom!

Véleményed