... Erre mindenki elhallgatott, kivéve az én drága nagyobbik bátyámat, aki nem vette észre a hirtelen keletkezett csöndet, Lanához fordult, és fennhangon megkérdezte:
- Edmond, alszol velem egy szobában?
James kérdése nagy sikert aratott, a többség fütyült, tapsolt, vagy nevetett. McGalagony megvárta, míg elül a nevetés, aztán csípősen megjegyezte:
- Köszönjük, Mr. Potter, de el kell keserítsem: a lányok és a fiúk külön szobában fognak aludni.
- A Mardekár-Griffendél csoport május tizedikén indul, és tizenhetedikén érkezik, a Hollóhát és a Hugrabug pedig az ezt követő héten. Köszönöm a figyelmet.
Délután letelepedtünk a klubhelyiségben. Roxy naptárral a kezében számolta, hány nap múlva megyünk.
- Ugye ma április 10. van?
- Igen, szóval pont egy hónap.
- Kösz, egyedül is rájöttem volna.
- Hú, már alig várom! – lelkesedett Lucy. – Párizs olyan romantikus.
- Péntek van... – dőltem hátra elengedve a fülem mellett Lucy áradozását Párizs szépségéről. – Olyan, mintha már legalább egy éve lett volna péntek.
- Pedig pontosan hét nappal ezelőtt volt – kotyogott közbe fontoskodó hangon Roxy.
- Nagyon profi lettél ebben a naptár dologban – nevettem.
- Lily, megjött a lovagod – bökött az bejárat felé Lucy, amin épp Rob mászott be a szobatársaival.
- Úgy látom, a tiéd is. És nem a lovagom. – tettem hozzá a rend kedvéért.
- Szinte azt hittem, elfelejted letagadni – jegyezte meg gonoszan Lucy.
- Úgy látom, ide jönnek.
- Jaj, ne... – kezdtem.
- Reggel még bírtad, amíg nem volt rajta ruha – vigyorgott Lucy. Kezdem azt hinni, hogy megszállta egy gonosz szellem.
- Akkor egyedül volt – helyesbítettem. – Együtt minden fiú eszetlenebb, mint külön-külön.
- Hát igen, ez sajnos igaz- – helyeselt Roxy.
Eközben az említett hímnemű egyedek leültek nem messze tőlünk.
- Mi igaz? – kérdezte az egyik kíváncsian.
- Éppen azt állapítottuk meg, hogy együtt minden fiú hülyébb, mint egyedül – osztotta meg nézeteit Lucy.
- Hülyeség, csak akkor vagyunk önmagunk – legyintett Andrew Key vigyorogva.
- A lányokkal csak szépen lehet beszélni – forgatta meg a szemeit az a fiú, aki reggel ajtót nyitott nekem. – Lily, ha reggel nem te jöttél volna fel, hanem mondjuk egy másik fiú egy másik szobából, elküldtem volna melegebb éghajlatra. Szeretünk aludni.
- Van egy keresztkérdésem – szólt közbe egy srác, akit nem ismerek, de azt hiszem, Al évfolyamtársa. – Potter, mit kerestél te a fiúk hálókörletében kora reggel, Daviddel? – vigyorgott szemtelenül.
- Mi?! Erre én is kíváncsi vagyok – jött a hátam mögül egy hang: James.
- Nem Davidhoz mentem, hanem Robhoz.
- Az részletkérdés, ne tereld a témát.
- És csak a bájitaltan házit vittem fel neki – sóhajtottam.
- Tanúsítom – szólalt meg most először az érintett.
- Ugyan már, Rob, ki hiszi el ezt a mesét?
- Ki NEM hiszi el? – néztem gyilkos pillantással az ismeretlen fiúra, akinek most szívesen kitépkedtem volna a haját. – Egyébként, Al tanúsítja.
- Azt nagyon remélem, Hugi. És többet ne mászkálj a fiúk hálókörletében, lehetőleg semmilyen napszakban. Semmi keresnivalója ott lányoknak.
- Érdekes, Potter, amikor engem invitáltál az ágyadba, nem voltak ilyen aggályaid – mondta tettetett csodálkozással Lana, aki nem tudom, mikor került oda, de hálás voltam neki.
- Én a kislányokra gondoltam – morogta James dühösen.
- 14 éves vagyok, James.
- 13 és fél!
- Annál azért kicsit több.
- Imádom a családi konfliktusokat – kotyogott közbe megint az a nagyszájú fiú.
- Ha úgy tartja kedvem, holnap reggel is felverhetem az egész bandát – mondtam akaratosan. -, mert David olyan rendes, hogy nem küld el – vigyorogtam.
- Hé, az én jóindulatom is véges! – szólt közbe az említett.
- Csak akkor jöhetsz, ha maradsz is – mondta sejtelmesen mosolyogva Rob.
- Nana, én ezt nem írom alá! – kiáltott közbe dühösen James.
- Emlékeztetlek, hogy nem én, hanem te vagy az óvodás a családban – mosolyogtam gúnyosan. Egyébként meg, nem szándékozom többet felmenni a fiúkhoz.
- Sajnálattal halljuk – szólt bele ismét a fiú, akit ugyan nem ismerek, de ahogy megtudom a nevét, felírom a feketelistámra.
- Neked senki nem osztott lapot – mondtam, miközben lesújtó pillantást vetettem rá.
- Szerintem pedig én osztom a lapokat – mondta, és nagyon vidámnak tűnt.
- Elég legyen a kártyapartiból – mondta James. – Én mentem.
- A csajt utánad küldjük – nézett Lanára az élő hangosbemondónk.
- Addig álljak fél lábon – forgatta a szemét Lana, azzal ő is lelépett.
- Nekem is elegem van – álltam fel.
- Nézd csak, a Potterek visszavonulót fújnak. – Említettem már, hogy a feketelistán szereplő személyek kínok-kínja között fognak eltávozni a szellemvilágba? Nem? Akkor most említem.
- Chris, szállj már le Lilyről – mondta enyhén ingerülten Rob.
- Még rajta sem vagyok.
- Ha rajtam múlik, nem is leszel – mondtam dühösen.
- Akarsz fogadni?
- Akkor én leléptem! – indultam el a lányok hálókörlete felé.
- Le lehet állni róla! – mondta Rob.
- Nyugi, Rob. Leállok róla. Úgy látom, neked már úgyis áll.

Másnap reggel már nem voltam olyan friss, mint előző nap, de mivel szombat volt, megengedhettem magamnak, hogy tízkor kászálódjak ki az ágyból.
Pár pálcaintéssel elviselhető állapotba hoztam a hajamat, nem szeretném, ha a gyengébb idegzetűek sikítva rohannának el előlem.
Miután megfelelőnek véltem a megjelenésemet, elindultam reggelizni. Azt most semmi kedvem részletezni, hogyan estem keresztül Mrs. Norris becses személyén, aki esküszöm, hogy direkt lopakodott a lábam alá. Az a macskahatározottan pikkel rám! Tudom, hogy senkit sem szeret, de engem határozottan utál.
Pár kék folt, és egy girhes macskától származó szőrcsomó beszerzése után, a körülmények ellenére egész vidáman huppantam le a lányok mellé a Nagyteremben.
- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre, fel sem nézve a reggelijükből.
- Hé, Potter, hiányoltunk reggel – hallottam egy hangot a háta mögül. Idegesítő hang volt. Olyannyira, hogy magam előtt láttam, ahogy Chris Taylor (akinek tegnap megtudtam a nevét) a kötélnek nem nevezhető idegeimen szaladgál. Aztán elképzeltem, hogy én is megjelenek, és egy nagy láncfűrésszel kergetem körbe és körbe...
- Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom – feleltem a „korai” időponthoz, és a körülményekhez képest kedves hangon, miközben a képzeletbeli Taylort épp megszabadítottam a végtagjaitól. – De ha felmentem volna, akkor sem hozzád.
- Hanem? Robhoz? – kérdezte gúnyosan. Képzeletbeli énem éppen felnégyelte, és a kutyák elé dobta földi maradványait.
- Például hozzá. Tudod, Taylor, vannak arra normális emberek is, akiket te nem érthetsz meg, mivel az agyadat kizárólag csökkentett üzemmódban vagy hajlandó használni. A kapcsológombokat valószínűleg ellepte a rozsda, és nem is működnek, szóval reménytelen eset vagy. De szerencsére maradtak még teljes értékű, gondolkodásra képes emberek is, mint például Rob. Ezért, inkább hozzá mennék, ha nem haragszol. Vágod?
- Szia Lily – hallottam egy derűs hangot, amitől az arcom színe hirtelen felvett egy csodaszép, a piros szalvétákkal harmonizáló árnyalatot. Biztosan a vörös hajam miatt van. Átkozott gének.
- Szia Rob – mondtam viszonylag nyugodt hangon, miközben kis híján belekönyököltem a vajba.
- Akkor miért nem jöttél reggel? – nevetett.
- Nem hallottad? James eltiltott – vigyorogtam. A szeme hihetetlenül kék. Mint... a tenger.
- Bocs, hogy megszakítom ezt a csodás pillanatot, de tőlem nem tiltott el. Adjak szobakulcsot, Potter?
- Előbb ugrok ki a Csillagvizsgáló toronyból pálca nélkül.
- Szóval inkább mész Robhoz, mint hozzám? Szörnyű ízlésed van, Potter.
- Chris, mi lenne, ha megkímélnél minket a hülyeségeidtől?! – förmedt rá Rob. Végre.
- Ezek nem tudják értékelni a kreativitásomat – sóhajtott színpadiasan, és leült Roxy mellé, aki csalódottan felnyögött. Taylor szeme felcsillant, mint a macskáé, amikor meglát egy egeret.
- Hello, Weasley – vigyorgott. Roxy jobbnak látta tudomást sem venni róla, ami jó taktikának bizonyult. Taylor nem tudott mit kezdeni egy olyan lánnyal, akit hidegen hagy, ha szívatják.
Egész reggeli alatt próbálkozott, egyre kétségbeesetten, de nem sikerült kihozni a béketűrésből legjobb barátnőmet.
- Elragadó a produkciód, Taylor, de én inkább felmegyek a klubhelyiségbe – álltam fel.
- Én is – mondta Lucy, és ő is felállt. – Rob, nem jössz? – vetett egy sokat mondó pillantást Roxy és Taylor kettősére.
- Ja, persze – pattant fel Rob is, mint aki megvilágosodott.
Amikor kiértünk a Nagyteremből, Lucy szembefordult velünk, és nagy csillogó, mogyoróbarna szemei tele voltak lelkesedéssel.
- Éreztétek a szikrákat? Szerelem van a levegőben! – mondta izgatottan. Kételkedve felhúztam a szemöldököm.
- Hát... Nem is tudom. Ha Taylor lenne az utolsó férfi a földön, én inkább vízbe ölném magam.
- De szerencsére nem ő az utolsó. – mondta, és Rob felé pislogott, aki megpróbálta köhögésnek álcázni a nevetését. - És különben is, Roxynak más az ízlése.
- Hagyjuk rájuk, oké? – mondtam, hogy lehűtsem a lelkesedését.
- Jó... – mondta csalódottan.
Tíz perc múlva Roxy, Talroyrral a sarkában megjelent a klubhelyiségben. Úgy láttam, kezd kijönni a béketűrésből. Inkább mind a hárman felmenekültünk a hálóba.
Nem értem, miért sújt minket Merlin egy ilyen kiállhatatlan alakokkal, amikor semmit nem tettünk. Leszámítva, hogy ma reggel egy kicsit megkopasztottam Mrs. Norrist, de ő igazán megérdemelte.
Lucy szerint Chrisnek kisebbségi komplexusa van, és így próbálja felhívni magára a figyelmet.
Én viszont azt gondolom, hogy simán selejtnek született, és feltűnési viszketegségben szenved. Ez sokkal reálisabb.
- Tudod mi a te bajod, Lily? – kérdezte tőlem Lucy, miután megosztottam vele a nézeteimet. – Nem tudod beleképzelni magad mások helyzetébe.
Elgondolkoztam ezen. Tényleg önző lennék? Végül is, , soha nem érzek együtt senkivel. De ezen nem tudok változtatni.
Lucy erre csak ennyit mondott:
- Mert nem is akarsz. Csak akarnod kell, Lily. – Azzal lezártnak tekintette a témát.
Én viszont még nem zártam le. Mert igenis, megpróbálom.
Lily Potter ezentúl nem lesz önző. Aki mást mond, hazudik. De hogyan kezdjek hozzá?